Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Férgeket szabadítson ki magából egy álomban, Jacobus de Voragine: Legenda aurea

Szent Istenünk Felemeld ostorodat.

I Írtam ezeket én, Ursula Binder, született Ursula Lehmann, vénségemnek és nyomorúságomnak napjaiban, az Úrnak ik esztendejében, igaz lelkiösmeretem szerint elmúlt életemnek, kiváltképp gyermek- és ifjúkoromnak dolgairól. Emlékszem, mindig szerettem nézni a tüzet. Ha életem kezdetét próbálom fölidézni, elsőként többnyire az a kép jelenik meg belső szemem előtt, ahogyan két-három esztendős kisleányként a konyha kövén csúszok-mászok, valami törött cserépedényt vagy egyéb együgyű játékszert húzkodva magam után a fülére hurkolt zsinegnél fogva, miközben pillantásomat fogva tartja a tűzhely vaslapja alatt izgő-mozgó tűzfény. Órákig elnézegettem, ahogyan fölerősödik, majd alábbhagy, meglapul vagy fölágaskodik a kéményen bezúduló szélnek engedelmeskedve, s ahogyan a lángok fölnyújtózkodnak a felettük függő rézüst koromtól fekete alja felé.

Zsoltári ének egy hóhér házában! A csüggeteg ifju zavartan rezzent fel e hangokra. Végig futott egy párszor homlokán kezével, mintha eszméletet akarna lelkében költeni, összefüggést találni annyi zavart, kietlen esemény között, azután lassankint ismét visszasülyedt előbbi méla csüggetegségébe.

Kis idő mulva azonban újra hallaték ugyanazon ének, de nem az előbbi harangzúgású férfihangon; menytiszta gyermeki hang kezde énekelni, bűbájosan csengve, mint az üvegharmonika hangja: — De tudjuk: hogy ki megvallja És képek a giardiasisról Azt nem űzöd el előled, Sőt te tőled Bűnbocsánatot az nyér.

Angyalok nem énekelhetnek férgeket szabadítson ki magából egy álomban a menyországban, mint minő e szózat zenéje volt! Ki lehet ő? Bűnbocsánatot hirdető angyal egy hóhér házában?

Hívd csak be! Te medvebocs! Mekipiros bejött. Mégis vigyorogsz? Nesze még egy. Sirsz mindjárt!

I. A HALÁLMADÁR.

Csinálj savanyú képet. Tedd össze a kezed. Hunyd be a szemedet. A monstrum el kezdte mondani az imádságot.

krónikus fascioliasis korbféreg tojás a székletben

Az ember azt várta volna, hogy érthetetlenül fogja azt eldarálni. Érthető, komoly hangon mondta végig, szemei hunyva maradtak, arcza emberi alakot kezde elsajátítani, s szemeiből azon igéknél, melyek a bűnök kölcsönös bocsánatát hirdetik, két nehéz könycsepp gördült elő s végig folyt ránczos, durva arczán.

trichomonas a nyálban vannak-e férgek a konzervekben

Mint lecsapó villám viszhangzó dörgése, szólalt meg az embertelen gúnykaczaj közepett a mellékszobából reszkettető hangon a dicséret verse. A földnek reszkető ingása kit jelent? Az utolsó hangok már a messzetávolban vesztek el. A lánczos eb rémülten vonított utána. A két hóhérlegény és a monstrum.

A kígyó árnyéka

A daczos, kevély nő megvetően fordult férgeket szabadítson ki magából egy álomban egyik legényhez, s büszkén nézett le rá. Hisz anyám az, a félbolond.

Éjente a padláson hálnak a hóhérlegények. Maga a bakó az udvarra nyíló szobában.

férgeket szabadítson ki magából egy álomban

Mekipiros pedig künn az akolban a lánczos kutya mellett. Minden elcsendesült. Künn elállt a szél, falevél sem mozdult, az alvó sóhajtását meg lehete hallani. Ilyenkor a legkisebb hang oly csodálatos félelemmel tölti el az álmatlanul virrasztót.

  • The Project Gutenberg eBook of Szomoru napok by Mór Jókai
  • Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben | Digitális Tankönyvtár
  • Никто даже не заподозрит, что эти буквы что-то означают.
  • A paraziták testének megtisztítása módszerrel

Majd mintha az ágy alatt elrejtett ember fészkelődnék; — vagy mintha a kilincset fordítná valaki, — vagy az ajtót zörrenti meg a szél, mintha valaki rázná kívülről, — kopognak, suttognak az ember körül, — éjjeli bogarak valahol papirosra akadnak, s úgy megzörögnek vele, mintha irna valaki a sötétben; — künn az utczán az emberek futnak, halkan dörmögve egymás közt. A tornyok sorba három negyedet ütnek, nem tudni hányra?

férgeket szabadítson ki magából egy álomban

Az idő irtózatos hosszú, az éjszaka mélységes fekete. Szénából vetett ágyon, durva takaró alatt egymás mellett alszik a két hóhérlegény.

II. A HÓHÉR CSALÁDJA.

Szemeik hunyva vannak. Nem, az egyik nem alszik. A mint észreveszi, hogy társa nem mozdul, lassan félrehajtja magáról a takarót s négykézláb a padlás belsejére lopódzik, ott lehasal, a gerendák közti hasadékon lenéz. Azután fölkel, lábhegyen a kémény mellé suhan, a deszkafalon háromszor kopogtat, azután lemászik a hágcsón a padlásról, a hágcsót a nyílásról elveszi s füttyent a kutyának, az előjön; hallani a mint lánczos örvét megrázza nyakán s morogva, nyüzsögve a padlásajtó előtt lefekszik.

Ha feléje fordult, úgy tett, mintha aludnék, de mihelyt elvette róla tekintetét, felnyitá szemeit és utána nézett. A mint az utolsó nesz elhallgatott, felszökött im ez is álmatlan fekhelyéről s a padlás belsején fölkereste azon nyílást, hol társa lenézett. Könnyű volt rátalálnia, alulról lámpavilág tört keresztül a gerendázat hasadékán, mely a bakó szobájából jött.

Óvatosan hajlott oda és lenézett a keskeny nyíláson.

Jacobus de Voragine: Legenda aurea

Szigorún butorzott szobát látott maga előtt. A fal mellett fekete szekrény állt, hármas lakattal bezárva, a szoba közepén kemény faasztal, két ágy egymás végében, egy nagy és egy kicsiny, s két kartalan háromlábú szék, az ablakban néhány elviselt könyv, az ágy fölött nehéz, rezes puska.

a férgek a legjobb és legolcsóbb gyógymódok a test megtisztítása a paraziták elleni gyógyszerektől

A halavány fényű lámpa az asztalra volt téve. Mellette egy gyermek olvasott a bibliából. A gyermek lábainál egy férfi feküdt, arczczal a földre borulva.

A magyar nép A magyar nyelv sajátságai. Jókai Mórtól Hogy a magyar nép semmiféle más élő néppel nem közeli rokon, azt úgy ethnologiai, mint nyelvészeti kutatások egyiránt bizonyítják. A tiszta magyar tipus nincs ugyan még maig sem kielégítőleg megállapítva, mert e tárgyban eddig legfölebb csak alapvető vizsgálódások történhettek; de annyi már is bizonyos, hogy a magyarnak úgy koponya- és arczidomaiban, valamint testalkatában is vannak olyan sajátságok, melyek külön faji tulajdonokúl tekinthetők s melyek, mint ilyenek, sem közelben, sem távolban semmi más népnél föl nem találhatók. A nyelvet illetőleg az első ismert magyar nyelvtan ideje óta folyton vizsgálódás tárgya volt irodalmunkban a magyar nyelv eredete és rokonsága.

Egy roppant termetű férfi, egy óriás, a mint nagy, bozontos szürke hajjal fedett fejét egy gyermek lábaihoz fekteti, kinek szépségén megáll a szem, fogva marad a lélek. Egy kedves kis szőke fejű angyal, — tizenkét-tizenhárom éves; — haja csaknem ezüstszőke, mint az árvalányhaj, mint a holdvilágsugár; — arcza mennyeien fehér, mosolygása mint angyalé; — a fehér arcz mosolygása oly túlvilági, mintha nem is öröm, nem is jó kedv volna az, mi benne festve van, hanem valami magasabb érzemény, melyet ismerni még nem eléggé tiszta az emberi szív.

Tán a buzgó hivő előtt jelenhet meg ily kép, midőn lelkét testéből kisírva, láthatlan védszentjéhez felzokog, s az egy mámoros ihlettség perczében megjelen előtte, oly alakban, minőnek ember nem férgeket szabadítson ki magából egy álomban, és lemosolyog reá, mintha mondaná: győztél az égen!

A vén ember ott fekszik a földön, ujjaival a hajába markolva, s nedves marad férgeket szabadítson ki magából egy álomban föld, hová arczát lefekteté. Oh a te apád oly bűnös, oly bűnös! A gyermek leszállt hozzá és megcsókolá ősz fejét és tovább olvasott.

До Апельсинового сада оставалось всего двенадцать ступенек.

A vén a férgek gyógyszereinek széles skálája sírt keservesen. Ki mossa le azokat?

Annyi embert megölni, ki engem soha sem bántott, ki nékem soha sem vétett. Hogy féltek a haláltól, milyen szomorúak voltak, hogy várták a kegyelmet, mint nézték, hogy nem jön-e a fehér zászló! Oh mint kértek, mint csókolták kezeimet, hogy még csak egy pillanatig ne,… hiszen az élet olyan szép.

Álmos Könyv

És én nekem meg kellett ölnöm. Meggyilkoltam, — mert a törvény parancsolá. A vén ember mély, keserű hörgésbe fojtá el sóhaját. Oh irtózatos, irtózatos! Embert fejétől elválasztani… S hátha ártatlan volt, hátha vére felkiált az égre, hátha tévedt a biró… Hatalmas menyei atyám!

SZOMORU NAPOK

Ekkor meglátszék az arcza. Vihardúlta kemény arcz volt az, megbarnítva sok év napjától, szakállában egy-egy csomó megőszült, szemöldei feketék voltak. Alakjából egészen ki volt véve, minden izma vonaglott, reszketett. A kis leány leszállt hozzá s kérlelve simogatá verítékes homlokát, ölébe vette nehéz fejét, s nem látszott félni tőle, pedig oly irtóztató volt.

A vén ember összecsókolá a gyermek kezeit, lábait, s félénken, gyöngéden átölelve nagy, ideges, reszkető kezével, odabújt hozzá, arczát ölébe rejté és suttogva, meg-megszaggatva fojtottan beszélt, mintha az iszonyú szavak alatt kiszakadna nagy melléből a lélekzet.

Három napig ült a siralomházban, minden ember siratta, a ki látta, — ezen fiatal embert azzal vádolták, hogy apját megölte.

férgeket szabadítson ki magából egy álomban

Nem tagadhatta, ott aludt a szobában, s a kés az ő véres ágyába volt elrejtve. Egyik az édes anyja volt, a másik édes testvére.

Hiába sikolták, hogy ártatlan ő, hogy nem szabad meghalnia, s ha vétkes volna is, megbocsátanák neki azt a gyászruhát, hiszen csak ők az árvák, ők vesztettek mindent! Hasztalan, meg kellett halnia. Mikor leült elém a halálos székre, letevé ruháját, még akkor is felém fordult, és azt mondá: «fáj, hogy meg kell halnom, mert ártatlan vagyok».

Bekötém szemeit. De kezem reszketett, mikor hozzá vágtam, s a kezemre fecscsent vér égetett, mint a tűz… Oh gyermekem! Egy év előtt egy országos zsiványt végeztem ki; mikor a hágcsóra léptem vele, nevetve hozzám fordult, azt mondva: «ezen a helyen kend egy szép, fiatal gyermeket fejetlenített meg, kit apagyilkolásért elitéltek, férgeket szabadítson ki magából egy álomban az apját is én gyilkoltam meg, s a kést ágyába rejtém el.